Világsztár zongorazseni először Budapesten! Peter Bence egy világszerte ismert zongorista, zeneszerző és zenei producer, aki Guinness-rekordot tart a "leggyorsabb zongorista" címmel.
Ötévesen kezdett zongorázni, hétéves korában már első dalát
komponálta, eddig több mint egymilliárdan nézték meg videóit az interneten,
mára már világ több mint negyven országban adott koncertet, a londoni Hyde
Parkban például ötvenezer ember hallgatta egyedülálló előadását. Az idén 32
éves hajdúböszörményi zongoravirtuóz, Péter Bence most először lép fel
nagykoncerten Budapesten, május 26-án, az MVM Dome-ban.
Péter Bence zongoráján olykor dobol vagy „gitározik”.
„Egyedülálló technikájával egy új szintre emelte a zongorajátékot, nagy hatást
gyakorolva az új zenészgenerációkra és a zenekedvelő közönségre” – mondják róla
kritikusai.
Klasszikus zongora- és zeneszerzői képzése után a Berklee
College of Music ösztöndíjasaként folytatta tanulmányait a Bostonban
(Massachusetts) filmzene és zongora szakon, ahol a zenei műfajok széles
spektrumát szívta magába, amelyek közül sokan hozzájárulnak mai stílusához.
Bence még a Berklee-en kezdett videókat feltölteni a
YouTube-ra, és 2015-ben Michael Jackson "Bad" című dalának
feldolgozásával gyorsan hírnévre tett szert: néhány nap alatt 10 millió
megtekintést gyűjtött össze, hatalmas sikert aratva. Három évvel korábban már
egy világrekorddal is felhívta magára a figyelmet: 2012 januárjában szerezte
meg a Guinness-rekordot a "legtöbb zongorabillentyű leütése egy perc alatt"
kategóriában, 765 billentyűleütéssel.
Az elmúlt öt évben teltházas koncerteket adott a több mint
40 országban, többek között a Sydney-i Operaházban, a Lotte Concert Hallban
Szöulban, a bécsi Stadthalle-ban vagy a genfi Victoria Hallban. Ő nyitotta meg
a BBC Proms In The Park-ot 2017-ben a londoni Hyde Parkban, 50 000 ember előtt.
2020-ban az ő albuma "The Awesome Piano" - a Steinway & Sons
kiadó gondozásában debütált - azonnal több országban az iTunes listájának első
helyén, a Billboardon pedig a 11. helyen.
Májusban tehát a nagyközönség Budapesten is láthatja Péter
Bence lenyűgöző virtuozitását, ahogy rendkívül kifejező játékstílusával
lebontja a klasszikus és pop zene határait, ezzel egy új és eddig még nem
hallható minőséget adva a zongorajáték élvezetének.
*az esemény nem az MVM Dome szervezésében valósul meg. A szervező az időpontváltozás jogát fenntartja.