top of page

2024. Nov.

25.

Hétfő

2024-11-25

Dátum:

Kapunyitás:

hamarosan

Kezdés:

hamarosan

KALEO bemutatta Rock N Roller című új dalát és bejelentette őszi Payback Tour elnevezésű turnéját.

Ma a többszörös platinalemezes, GRAMMY-díjra jelölt izlandi rockcsapat, a KALEO bemutatta új kislemezüket, a Rock N Roller-t, amely már rögtön minden streaming platformon elérhető. Miután indulásuk óta számtalan koncerten előadták a rajongók kedvencévé vát dalt a ráadás részeként, a banda úgy döntött, hogy most már végre rögzíti és kiadja a dalt rajongóik számára szerte a világon.


Rock N Roller-ről a KALEO frontembere, JJ Julius Son az alábbiakat nyilatkozta: „Ezt a KALEO korai napjaiban írtam. Azonnal elkezdtük játszani, és azóta is adjuk a szettünkben, általában az utolsó dalként a fellépéseink során. Amikor stúdióba vonultunk a következő albumunk miatt, mindannyian úgy döntöttünk, hogy ideje felvenni a szám megfelelő verzióját, és végre kiadni a világnak.”


Ezzel egyidőben a KALEO bejelentette Payback turnéjuk európai szakaszát is, amelyen a csapat a kontinens különböző arénáiban lép fel, többek között a legendás londoni OVO Arena Wembley-ben is.


A KALEO nemrég ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, amelyet egy különleges koncerttel tettek emlékezetessé, a római Colosseum Régészeti Parkjában, a világhírű amfiteátrum árnyékában 250 legnagyobb rajongójuk előtt. Ezzel a fellépéssel a KALEO csatlakozott Ray Charles, Stevie Wonder, Billy Joel, The Cure, Elton John és Paul McCartney névsorhoz. A fellépés filmre került, és KALEO: Viva Roma in the Shadow of the Colosseum címmel még ezen a nyáron megjelenik.

Előadó oldalai:

Group 124.png
Group 125.png
Group 126.png
Group 127.png

Vásárolj VIP-jegyet, kedvező szállásajánlat is jár hozzá! 


Van egy jó tippünk: az MVM Dome-tól pár lépésre található, nemrég megnyílt TRIBE Budapest Stadium hotel kedvezményes foglalási lehetőséget biztosít a VIP-jeggyel rendelkező vendégeink számára. Exkluzív élmények a Dome-ban, kényelem a szomszédban – legyél te is VIP-vendégünk!

bottom of page